– Beszéljen a gyermekkoráról!
– Minek?
– Szeretném önt megismerni.
– De én nem szeretném.
– Talán tudok segíteni.
– Nem kértem segítséget.
– Önnek komoly problémái vannak, és még komolyabbak lesznek.
– De azokat nem maga fogja megoldani.
– Valóban, de talán tudok segíteni, hogy ön viszont megoldja őket.
– Igazán?
– Beszéljen talán először a gyerekkoráról.
– Minek?
– Hogy megismerjem. És hogy megoldást keressünk…
– Ugyan. Mi köze a mostani állapotomnak a gyerekkoromhoz?
– Több, mint gondolná. Kezdje el. Hol született?
– Maga nem ismeri azt a város.
– Épp azért kérdezem. A szüleiről is szívesen…
– Nézzen ide, uram! Én egy másik országban élek, olyan viszonyok között, amilyenekkel maga csak a tévében találkozik. Arról sincsen fogalma, milyen az, amikor az ember nem tud felállni a székről és nem képes egyetlen lépést sem tenni. Hát hogy akar maga nekem segíteni? Hazajön velem és eltartja helyettem a családomat? Vagy talán újra járni fogok, ha beszélek a szüleimről? Nem. Na látja.
– Épp azért lenne fontos kontaktust teremtenünk, hogy ön megtanulja ezt a speciális helyzetet kezelni.
– Mit kell ezen kezelni? Mi változik attól?
– Ön számos olyan problémával fog találkozni, amelyekre nincs felkészülve. Szembe kell néznie például…
– Na hagyjuk. Ha majd kell, szembenézek. De ennek semmi köze a gyerekkoromhoz.
– Jó, nem bánom, mellőzzük ezt a témát. Akkor kérem, beszéljen a házasságáról.