A fitoterápia oly sok mindenre kínál lehetőséget, hogy minél inkább megkímélhessük magunkat a gyógyszerektől. Így, ha ízületi panaszaink vannak, akkor is segíthetnek a gyógynövények.

Körömvirágkenőccsel a gyulladás ellen

Kézen, csuklón, térden vagy bokában jelentkező gyulladásra a körömvirágkenőcs nagyon nagy segítség lehet.

A bükki füvesember, Gyuri bácsinak van egy egyéni receptje, amely garantáltan működik: 2,5 rész körömvirág (inkább a virágja, de kell a levele és szára is), 1 rész cickafark, 1 rész vérehulló fecskefű, 1 rész somkóró. Frissen szedett növényt használjunk fel. Egyenlő arányban használjuk fel a levelet, szárat, virágot. (kivéve a körömvirág)

Ha 1cm-es darabokra összevágtuk, akkor folyékonnyá olvasztott sertészsírba tesszük, hogy ellepje a növényeket. Majd legalább háromszor-négyszer felrottyantva összefőzzük őket. (előtte áztassuk be a növényeket, hogy ne égjenek oda)

Akár egy éven keresztül is megőrzi állagát az így kapott kenőcs!

TUDTA?

Ez a kenőcs az ízületi gyulladások mellett visszérre és aranyérre is alkalmazható! Valamint sebkezelésre, remuatikus panaszokra, bőrbántalmakra!

Teaként pedig a mezei zsurlóból készült italt fogyaszthatjuk ízületi bántalmakra.

A túlsúly is felelős lehet az ízületi panaszokért

Minél nagyobb terhet kell testünknek cipelnie, annál jobban megterheljük ízületeinket. Már csak ezért is és több egyéb betegség rizikója miatt is érdemes számításba venni a fogyókúrát annak, akinek súlyfeleslege van.

Azonban nem könnyű a fogyás, sokszor akadályokba ütközünk. A legnagyobb akadály az szokott lenni, hogy nem tudunk ellenállni a finom falatoknak és több kalóriát viszünk be a szervezetünkbe, mint, amit az el tud égetni.

- Kognitív viselkedésterápia gyakorlatok - rendelő Budapesten -

A pszichés betegségek

közül régebben a depresszió, manapság a pánikbetegség az, amiről sokat hallunk, olvasunk. Mintha kicsit divatbetegséggé vált volna, mintha minden lelki nyavalyára, stresszre, szorongásra, fóbiára ezt sütnék rá. A könyökünkön jöhet ki a sok bulvárhír: ki mindenki pánikbeteg. Életmód-blogok tucatjai annyit írtak róla, hogy már magunkon is tapasztaljuk a tüneteket, hiszen főként ezekről olvashatunk, ráadásul a legtöbb önjelölt pszichológus csak felületesen kezeli a kérdést, illetve fodrásznál megbeszélt lehetséges kiutakról tesz említést.

A legjobb hatékonyságú kognitív viselkedésterápia például elég ritkán kerül szóba, talán túl rejtélyes a kifejezés, holott még mindig érthetőbb, mint angol megfelelője, a Cognitive behavioral therapy (CBT), mert ha a kognitív szó jelentéséről van is fogalmunk, a behaviorizmus mibenlétét aligha tudjuk fodrászunkkal kitárgyalni

A modern, kognitív pszichológia képviselői törekszenek arra, hogy ne alkalmazzanak klinikai beavatkozásokat, hanem olyan terápiás módszerekkel dolgozzon, amelyekről tudományos kísérletek ezrei során bebizonyosodott, hogy effektívek és gyógyszerek adagolása nélkül is jótékonyan hatnak betegiekre. Beigazolódott például, hogy

• a generalizált szorongást
• a szociális fóbiát
• a pánikbetegséget
• az agorafóbiát
• és a depressziót

ez a rejtélyes nevű, többféle írásmódban is használt kognitívviselkedés-terápia gyógyítja a leghatékonyabban és lemaradandóbban - gyógyszerek nélkül.

A kognitív viselkedésterápia működése

A CBT azokat a negatív előfeltevéseket változtatja meg, amelyek a kognitív eredetű szorongásokra jellemzőek, de átformálják a depresszív viselkedést is, amelynek hátterében

• a tartós motiválatlanság,
• a környezetből érkező sok negatív visszajelzés,
• az állandó levertség, fáradtság,
• a magány és a szeretethiány,
• ezek következtében pedig a befelé fordulás

áll. Habár természetesen léteznek objektív körülmények, de alapvetően

Ha viszont sikerül a téves valóságérzékelésünket korrigálni, rossz beidegződéseinket felülírni, téveszméinket felülbírálni, akkor ezzel betegségünket a gyökerénél elmetszhetjük.

Tipikus tévhit például a depressziós betegeknél az, hogy ha végre valami jó történik velük, annak nem tudnakmás emberhez hasonlóan örülni, mert szorongásukban arra számítanak, ezt a jót egészen biztosan valami rossz fogja követni. Ez a "tapasztalatuk" azonban nem valós, hanem hibás társítás, csupán úgynevezett szinkron jelenség (szinkronicitás). Ennek előfordulásáról akkor beszélünk, ha valamilyen, elvben független események véletlen módon egybeesik, azonos időben és/vagy ugyanazon a helyen történnék, és bár az ok-okozati összefüggés hiányzik, az érintett mégis kapcsolódást feltételez. Azaz egyszer egy jó dolgot rossz követte, ez az élmény rögzült, és ebből következik, hogy a beteg szerint a jót utólag mindig valami rossz követi. Néhány negatív élmény elnyomja a tucatnyi pozitívat, amikor éppenhogy nem ez történt. A téves előfeltevés ráadásul addig-addig munkál a betegben, hogy gyakran önbeteljesítő jóslatnak bizonyul azt a hamis illúziót keltve, mintha a negatív gondolkodás valóban helytálló lenne. Ezt a láncolatot kell megszakítani viselkedésterápiás gyakorlatokkal.

könyv - alice miller - tehetséges gyermek drámája - igazi én -

a nacionalizmus, a fasizmus és az idegengyűlölet nem egyéb, mint menekülés az egykor átélt megvetés elől egy ideológiává emelt, programszerű embermegvetésbe

Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása

A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása a közelmúltban elhunyt svájci pszichoterapeuta és szakíró, Alice Miller egyik legismertebb műve. A könyv angol nyelven 1978-ban látott napvilágot. Magyarul csupán az ezredforduló után vált hozzáférhetővé. Népszerűségét jól mutatja, hogy 2002 óta két újabb kiadást ért meg, legutóbb tavaly jelentette meg az Osiris Kiadó.

Maga az írás viszonylag rövid, terjedelme egy nagyobb tanulmányénak felel meg, így akár egy szuszra elolvasható, de a szikár, jól tagolt struktúra a szakaszos olvasásnak is kedvez. A gördülékeny, világos stílusnak köszönhetően a szöveg laikusok számára is könnyen érthető. A szerző nyilvánvalóan a lehető legszélesebb olvasóközönséget próbálja megszólítani, teljesen indokoltan, hiszen a könyv fő téziseinek alapvető és általános ismeretté kellene válniuk. Ha pedig valakiben csak nemrégiben ébredt fel az érdeklődés a lélek dolgai iránt, mindenképp érdemes ezzel a könyvvel kezdenie a tájékozódást.

Leszámolás az illúziókkal

Miller több évtizedes pszichoterápiás gyakorlata alapján arra a következtetésre jutott, hogy a lelki betegségek elleni leghatásosabb fegyver saját gyermekkorunk egyedi történetének megismerése. A leszámolás az illúziókkal, illetve a saját igazság felkutatása és elfogadása hosszú és fájdalmas folyamat, az eredmény azonban nem kevesebb, mint a valódi én visszanyerése, valamint egy érzelmileg szabad élet, melynek mi magunk válhatunk a legfőbb alakítóivá. A hogyanra Miller konkrét és szakmai tapasztalatokkal alaposan alátámasztott válaszokat ad, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ennek a korántsem veszélytelen utazásnak terapeuta kíséretében ajánlatos nekivágni.

A szerző szerint a legtöbb ember nem akarja tudni az igazat sem magáról, sem a közvetlen környezetéről. A hárítás és az elfojtás kevésé fájdalmas, mint a szembenézés a kegyetlen igazsággal, azzal, hogy gyermekként nem szerették úgy, ahogyan arra szüksége volt. A tehetséges, érzelemgazdag és empatikus gyerek különösen jól alkalmazkodik az elvárásokhoz, mégis, a szülők koraérett büszkesége felnőttként teljesítménykényszertől, különböző neurózisoktól, depressziótól szenvedhet. Mi ennek az oka?

Miller szerint az élet első hetei, hónapjai a leginkább meghatározóak a csecsemő érzelmi fejlődése szempontjából. Egy elfogadó, tükröző, elérhető anya mellett megélheti érzelmei teljes spektrumát, énérzése sértetlen marad, míg a kritikus, kizsákmányoló, netán elutasító szülői reakcióik nyomán belsővé teszi a tapasztalatot, hogy van benne valami, ami elfogadhatatlan, ami nem jó, amit tehát az anyai ragaszkodás megőrzése érdekében el kell fojtania magában. Kielégítetlen szükségletei és szégyene terhét — hogy úgy, ahogy van, nem fogadták el, nem lehetett önmagáért szeretni — egész életében cipeli sokszor anélkül, hogy ennek tudatában lenne. Hamis ént erőltet magára, hogy környezetének továbbra is megfelelhessen, míg valódi énjét kizárólag kényszercselekvésekben, perverziókban, különböző fixációkban képes megélni. Az ilyen ember gyakran szenved depresszióban vagy nagyzási mániában, jellemzője lehet a mások iránt érzett megvetés.

Miller számos történettel támasztja alá, milyen rettegéssel tölti el az embereket, hogy féltve őrzött illúzióik mögé nézzenek. Minden elviselhetőbbnek tűnik a páciens számára, mint az érzés, hogy akihez legjobban kötődött, nem szerette őt igazán. A gyermek a kegyetlen bánásmód emlékeit is képes elnyomni magában, s akár élete végéig őrzi az idealizált képet boldognak hitt gyermekkoráról, vagy a szigorú, de igazságos apáról, aki — meggyőződése szerint teljes joggal és csakis az ő érdekében — brutálisan verte. Ám ha felnőttként sem képes reflektálni saját szülei destruktív viselkedésére, nagy valószínűséggel továbbviszi a romboló családi mintát. Így jön létre az ördögi kör, amelyben mindig a kiszolgáltatott, a gyengébb, vagyis a gyermek az áldozat.

Hatalmi struktúrák ellenében

A szerzőnek a korai kötődés jelentőségére vonatkozó állításait bizonyára lehetne vitatni, mint ahogy a traumát középpontba állító, érzelemközpontú analitikai módszere sem támadhatatlan. Ami miatt mégis egyedülálló a gondolatmenete, az a folyamatos és kompromisszumok nélküli önreflexió és a széles interdiszciplináris horizont. Miller ellene van mindenféle hatalmi struktúrának, alá- és fölérendeltségnek az emberi kapcsolatokban, legyen az gyermek és szülő vagy páciens és terapeuta relációja. Kutatásainak egyik célja, hogy ráébressze a pszichoanalízis képviselőit az érzelmek szerepére az emberi fejlődésben, hangsúlyozva, hogy ez a felismerés nem csupán az individuum szempontjából bír jelentőséggel, de fontos társadalomlélektani, szociológiai és gyermekjogi vonzatai is vannak. Hiszen a gyermekkori szenvedés még mindig társadalmi tabunak számít, jórészt a tagadás és az elhallgatás miatt. „Hogy a gyermek tudattalanul történő bántalmazását és diszkriminációját elkerüljük, először is tudatosítanunk kell annak veszélyét. Csak akkor remélhetjük, hogy kifejlődik bennünk a gyermek iránti tisztelet, amelyre lelki fejlődése szempontjából élete első napjától szüksége van, ha érzékennyé válunk a megalázás finom és szubtilis módjaira” — írja Miller.

A saját gyermekkor egyedi történetének érzelmi felfedezésére nem csupán a lelki betegségek elkerülése vagy az azokból való gyógyulás miatt van szükség, hanem azért is, hogy mi magunk ne váljunk elnyomó, narcisztikus, másokat megvető és hibáztató személyiséggé. A szerző úgy véli, a nacionalizmus, a fasizmus és az idegengyűlölet nem egyéb, mint menekülés az egykor átélt megvetés elől egy ideológiává emelt, programszerű embermegvetésbe. Ám ha valaki képes tudatosan átélni, hogy mások hogyan manipulálták vagy használták ki, milyen sérülések érték s ez milyen megtorlás iránti vágyat keltett benne, akkor megtanulja átérezni mások szenvedéseit, gyorsabban átlát a manipulációkon és nem lesz többé fogékony a demagóg szólamokra, az uszításra. Érzelmeinek tudatosításával képessé válik rá, hogy felismerje valódi indítékait, és nem érzi többé a kényszert, hogy haragját ártatlanok felé fordítsa, miközben megkíméli azt, aki a gyűlöletére valóban rászolgált.

A gyűlölet ellen nem lehet érvekkel harcolni, az eredetét kell megtalálni, és fel kell oldani. Alice Miller szerint nem kevesebb függ ennek belátásától, mint a demokrácia jövője.

© Hidi Tünde könyvismertetése - traumaterápia.blog.hu

Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása. Osiris Kiadó, 2016
136 oldal - Kötés: füles, kartonált - ISBN: 9789632762678

- mi a szociális szorongás, fóbia? - társadalmi szorongás legyőzése - szorongásos pánikbetegség leküzdése. tippek, tanácsok

7 technika, mellyel leküzdhető a szociális szorongás

A szociális fóbiával és szorongással küzdők legnagyobb félelme, hogy nem sikerül túllépniük a saját ítéleteiken. Ha ilyen fóbiával élünk, akkor szigorúbban ítéljük meg önmagunkat, mint a környezetünkben bárki valaha tenné. Legyőzni ezt a belső elemző hangot az egyik legfontosabb és egyben legnehezebb lépés annak érdekében, hogy végleg magunk mögött tudjuk a szociális szorongást.

Új emberekkel való megismerkedés, nyilvános szereplés vagy ezeknek csak a gondolata is képes szorongást kiváltani az erre hajlamos emberekből, és amennyiben lehetséges, kerüli az ilyen helyzeteket. Pszichológusok szerint e szorongás mögött az értékeléstől való félelem bújik meg, legyen szó negatív vagy akár pozitív értékelésről.

Például, ha valaki kiemelkedően teljesít a munkahelyén, tart attól, hogy túlragyogja munkatársait. A szociális szorongással küzdő egyszerűen nem akar kitűnni, feltűnni vagy a figyelem központjában lenni.

Mindez természetesen egy széles skálán történik. Mindannyian bíráskodóak vagyunk önmagunkkal szemben valamilyen mértékben és olyasmik miatt aggódunk, amik egyáltalán nem kellene, hogy foglalkoztassanak bennünket. Ám a szociális szorongóknak ez egy mindennapos küzdelem, ami megnehezíti a hétköznapi életvitelt.

Ám nem olyan sötét a helyzet, mint amilyennek elsőre tűnik, számos módszerrel akár véglegesen is kilábalhatunk a szociális szorongásból!

Következzen 7 kipróbált recept:

A szociális szorongás leküzdése

1. Kezdjük jól a napot

Iktassunk be meditációt közvetlenül a reggeli ébredéshez, vagy mondjunk pozitív megerősítéseket fennhangon - mindenképp igyekezzünk pozitív hangulatot teremteni.

Sokakban kételyek övezik az ilyen meditáció hatékonyságát, de kár tovább ragozni ezt, hiszen már a tudomány is megerősítette szerepét a szorongás leküzdésében.

2. Légzés

Sokat segít, ha mélyen lélegzünk, mielőtt egy szorongást kiváltó társas helyzetbe kerülünk.

Gyakorold ezt minden nap. Ily módon természeted részévé válik és akkor már nem kell erőltetetten fókuszálni a mély légzésre, így a társalgásra is marad egy kis figyelmed. Alapvetően a légzési technikák emelik a véráram és az agy oxigénellátását, ami segít mentálisan fókuszáltnak lenni és a kortizolt (stressz hormon) is szabályozzák.

3. Nézz kifelé, nem befelé

A szociális szorongás olyan, mint amikor valaki tükörbe néz és folyamatosan csak egy zavaros képet hajlandó látni. Ráadásul feltételezzük, hogy mindenki ezt a sérült képet látja rólunk. A kimondott szavaink valószínűleg "buták" és az öltözékünk valószínűleg "furcsa". Még ha ez teljes mértékben abszurd és hamis is, sokunk valóban ezt képzeljük időnként. Ahelyett, hogy folyton befelé néznél, hibákat keresve, próbálj a körülötted levő szépségre összpontosítani. Ahhoz, hogy szokásoddá váljon a kifelé fordulás, figyelj a falak színére egy szobában vagy arra, hogy milyen képek lógnak a falon stb. Tegyél fel kérdéseket az embereknek, mikor egy társaságban vagy és meglátod majd, hogyan változik át a szorongás kellemes komfortérzetté.

4. Kerüld az izgatószereket

Az izgatószerek nemkívánatos módon hathatnak szervezetünkre és hangulatainkra. A cukor és koffein túlzott fogyasztása olyan kémiai reakciót válthat ki, aminek köszönhetően a normálistól eltérően reagálunk helyzetekre. Gondolataink elhomályosulnak és izgatottan reagálunk olyan helyzetekre, ami normális körülmények között semleges reakciót váltana ki belőlünk. Ha szeretnénk több kontrollt gyakorolni az érzelmeinkre és reakcióinkra, fontos kiszűrni a reakciókat ösztönző anyagokat a szervezetünkből.

5. Ne próbálj olvasni mások gondolataiban 

Vagy másként szólva, ne hidd, hogy erre képes vagy. Az igazság az, hogy halvány fogalmad sincs arról, hogy mások mit gondolnak. Tehát feltételezni, hogy valaki ilyen meg olyan módon vélekedik rólad, egyszerűen nevetséges. Arról nem is beszélve, hogy óriási energiapazarlás. Ne szakíts meg egy lehetséges barátságot vagy párkapcsolatot csak azért, mert azt hiszed, tudod, mit gondol a másik rólad. Mert nem tudod. És hosszú távon ennek nincs is jelentősége. Abban a pillanatban, amikor rájössz, hogy tulajdonképpen rendben vagy és elfogadod önmagad, tudatosítod azt is, hogy az emberek eleve kedvelnek téged.

6. Légy racionális

Nehezebbnek tűnik, mint amilyen valójában. Egy nyilvános beszéd előtt gondolhatod azt, hogy el fogsz ájulni, viszont ha már többször szerepeltél emberek előtt és jól teljesítettél, akkor ez nem egy reális és racionális perspektíva. Ehelyett mondd ezt: "Már tartottam beszédeket korábban is. Fel vagyok készülve és minden tőlem telhetőt megteszek. A szociális szorongás kezelhető. Teljesen felépülhetsz belőle és fejlődni is fogsz a folyamat közben."

7. Ne félj attól, hogy érzelmessé válhatsz

Talán ez nem vonatkozik mindenkire, de mégis releváns tényező. A szociális szorongással küzdők között sok olyan akad, aki az érzéseit az átlagnál magasabb fokon éli meg. Például sírnak filmnézés közben, hangosan nevetnek viccmesélés közben és néha komolyabb dühkitöréseik is vannak. Meg kell érteni, hogy ez önmagában nem egy rossz dolog, és nem kéne elítélnünk önmagunkat azért, mert érzelmeink vannak és ki is fejezzük őket. A világ máris tele van robotszerű emberekkel, akik robotszerű életet élnek. Légy hiteles és vállald fel minden olyan oldalad, amiről kezdetben azt hitted, rejtegetned kell.

____________

Lásd még:

• A szorongás 10 rejtett oka
• Pánikbetegség és agorafóbia

____________

A szociális szorongás leküzdése általában önállóan is lehetséges. Ha azonban a fóbiás tüneteken nem sikerül akarattal, technikákkal úrrá lenni, pszichoterapeutához kell fordulni.

    – Akkor kérem, beszéljen a házasságáról.
    – És ahhoz magának mi köze van, ha szabad kérdeznem.
    – Nézze. Én pszichológus vagyok. Az a dolgom, hogy rehabilitáljam azokat a betegeket, akik…
    – A lábamat, azt rehabilitálja!…
    – Én a pszichéjével, a lelkével szeretnék foglalkozni.
    – Annak semmi baja.
    – Ha semmi baja, akkor miért nem akar beszélni arról, amit  kérdezek?
    – És miért kellene beszélnem?
    – Mert én ezen a réven tudom megismerni az ön…
    – Ne fárassza magát. Ezt már hallottam.
    – Csak azért ismétlem, mert újra kérdezte.
    – Jó, akkor nem kérdezem.
    – Én viszont még kérdeznék. Ha megengedi.
    – Felőlem…
    – Mióta házas?
    – Ennek mi köze a lábamhoz?
    – Nem játszhatnánk úgy, hogy én kérdezek, ön pedig válaszol?
    – Ilyet a rendőrségen játszanak.
    – Nehezére esik válaszolnia a kérdéseimre?
    – Nem, csak az értelmét nem látom.
    – És ha megbízna bennem, és kivételesen elhinné nekem, hogy van értelme…? Mi is az ön szakmája? Ezt csak hajlandó elárulni.
    – Gépészmérnök vagyok. Voltam.
    – Na látja. Ha ön azt mondaná, hogy egy gépnek a hatásfoka ilyen meg olyan tényezőktől függ, én elhinném önnek.
    – Az a maga dolga, hogy mit hisz.
    – Hát mit mondjak… Elég nehéz önnel beszélgetni.
    – Lehet, hogy nehéz, viszont egyáltalán nem kötelező.
    – Nézze. Én voltaképp megértem önt. És azt is látom, hogy egyfajta sértődöttséggel meg udvariatlansággal próbálja leplezni azokat a szorongásokat, amelyek mostani állapota miatt alakultak ki. Holott ön művelt ember és…
    – Igazán köszönöm. Képzelje, késsel-villával is tudok enni.
    – Tudja, hogy nem így értettem. Csupán arra céloztam…  
    – Sőt, Freudról is hallottam, de ne akarja nekem bemesélni, hogy azért csúszott meg alattam a pala, mert kiskoromban a nővérem pisiltetett.
    – Valóban?
    – Mit valóban?
    – Hogyhogy mit?
    – A pisiltetést vagy azt, hogy nem veszem be a freudista izéket.
    – Freudon már túllépett a modern lélektan, én például a kognitív pszichológia híve vagyok. Erről is beszélgethetünk később, de előtte szívesen hallanék a nővéréről .
    – Nincs nővérem.
    – Nahát…! Akkor miért mond ilyeneket?
    – Mert sejtem, hogy miket szeretne hallani.
    – Szép öntől, hogy a kedvemben jár.
    – Na látja.
    – Kérdeznék még valamit, aztán talán be is fejezzük. Gondolt már arra, hogyan rendezi  be a jövendő életét? Töprengett azon, mihez kezd azután, hogy innen hazamegy?
    – Pont ezen törném a fejem, ha maga nem kérdezősködne.
    – No, hát ebben a töprengésében tudnék én segíteni önnek, ha nem lenne ilyen visszautasító.
    – Miért, maga talán meg tudja mondani, hogy mihez kezdjek? Szerez nekem valami jó kis felsőtesti gépészmérnöki állást?
    – Emberek ezrei tudnak hasznosan élni az önéhez hasonló állapotban. Lehet, hogy adhatok pár ötletet. Nem is annyira gyakorlatiakat, hanem inkább elméletieket. Arra vonat-kozóan, milyen magatartásformát kell kialakítania ahhoz, hogy újra be tudjon illeszkedni az egészségesek társadalmába, a családba. De ehhez nagyon jól meg kell ismernem önt. A múltját is, hiszen abból áll össze a jelen és végső soron a jövő is.
    – Ezeket a szép frázisokat az egyetemen tanítják?
    – Hallja, nehéz magával beszélgetni… Tudom, tudom: „viszont egyáltalán nem kötelező”. Egyébként le is telt az időnk. Mára befejezzük.
    – Mára?
    – Igen, holnap itt folytatjuk.
    – Miért, már tartottunk valahol?
    – És maga szerint?
    – Hogyne. Eljutottunk odáig, hogy végre maga is visszamagázott.
    – De hát nem tegeztem azelőtt sem!
    – Valóban, de az önözését nagyon utáltam.
    – Azt akarja mondani, hogy ön helyett azt mondtam: maga? Ez lehetetlen…
    – A pszichológusoknak ilyen rossz a memóriájuk?
    – A gépészmérnököké mennyivel jobb? Mikor mondtam?
    – „Hallja, nehéz magával beszélgetni…”
    – Igaza lehet. Pedig igyekszem kerülni. Kérem, nézze el. Ez a „hallja”, ez is csak azért jött ki a számon, mert ön olyan konokul ellenáll, holott én csupán segíteni akarok.
    – Nem kértem segítséget.
    – Ezt már hallottam.
    – Fogja is, ha előjön a jó szándékával.
    – Rendben van. Holnap inkább a rosszakaró szerepében jelentkezem.
    – Hihetőbb lesz, azt hiszem.

    – Beszéljen a gyermekkoráról!
    – Minek?
    – Szeretném önt megismerni.
    – De én nem szeretném.
    – Talán tudok segíteni.
    – Nem kértem segítséget.
    – Önnek komoly problémái vannak, és még komolyabbak lesznek.
    – De azokat nem maga fogja megoldani.
    – Valóban, de talán tudok segíteni, hogy ön viszont megoldja őket.
    – Igazán?
    – Beszéljen talán először a gyerekkoráról.
    – Minek?
    – Hogy megismerjem. És hogy megoldást keressünk…
    – Ugyan. Mi köze a mostani állapotomnak a gyerekkoromhoz?
    – Több, mint gondolná. Kezdje el. Hol született?
    – Maga nem ismeri azt a város.
    – Épp azért kérdezem. A szüleiről is szívesen…
    – Nézzen ide, uram! Én egy másik országban élek, olyan viszonyok között, amilyenekkel maga csak a tévében találkozik. Arról sincsen fogalma, milyen az, amikor az ember nem tud felállni a székről és nem képes egyetlen lépést sem tenni. Hát hogy akar maga nekem segíteni? Hazajön velem és eltartja helyettem a családomat? Vagy talán újra járni fogok, ha beszélek a szüleimről? Nem. Na látja.
    – Épp azért lenne fontos kontaktust teremtenünk, hogy ön megtanulja ezt a speciális helyzetet kezelni.
    – Mit kell ezen kezelni? Mi változik attól?
    – Ön számos olyan problémával fog találkozni, amelyekre nincs felkészülve. Szembe kell néznie például…
    – Na hagyjuk. Ha majd kell, szembenézek. De ennek semmi köze a gyerekkoromhoz.
    – Jó, nem bánom, mellőzzük ezt a témát. Akkor kérem, beszéljen a házasságáról.

Ötéves volt, amikor az anyja először zárta a sufniba büntetésül, amiért az új szoknyájában beletoccsant a sárba. Ettől kezdve mindig ide csukta be, ha rossz fát tett a tűzre, vagy ha útjában volt. Csak először sírt, később rájött, hogy a sufniban lenni jó, a réseken besütő nap csíkokat rajzol a porba, a hasított fából pedig tornyot lehet építeni. Kifelé nézelődni is remek szórakozás: figyelheti, mi történik az udvaron, ki megy el a kerítés előtt – de őt nem látja senki.

Tízéves volt, amikor először zárta magára a sufnit. Ettől kezdve mindig ide menekült, ha kitört a családi veszekedés vagy ha valaki megbántotta. Akkor is ide csukódzott be, amikor az új papája nyúlkálni próbált a szoknyája alá. A sufniban jó volt,  a réseken besütő nap csíkokat rajzolt a porba, a hasított fából pedig egyre magasabb és szebb tornyokat építhetett. A legjobban sikerült mögül köszönt rá egy napon kis barátja, aki attól kezdve mindig itt várta.

Tizenöt éves volt, amikor először nem engedte a sufniba zárni magát. El szeretett volna menni a táncmulatságra, de az anyja hallani sem akart róla, és mert ő megmakacsolva magát mégis készülődni kezdett, már az új szoknyáját is felvette, az anyja csuklón ragadta és már vitte is a sufni felé. De nem bírt vele, kiszakította magát a szorításból. Ettől kezdve soha többé nem lépett be a sufniba, ahonnan addigra kis barátja is kiköltözött, ő pedig a táncmulatság után a klub mögött boldogan tette szét a lábát a legcsinosabb legénynek.

Húszéves volt, amikor büntetésül az anyját először zárta a sufniba.

- Fáj a fejed?
- Nem, imádkozom. Megtanítsalak téged is?
- Tudok imádkozni.
- És kitől tanultad?
- Tőled.
- Tőlem? Mikor?
- Amikor még te sem tudtál.

- Vedd le a bekecsedet.
- Nincs rajtam bekecs.
- Akkor mi ez a vastag a feltűnő mintával?
- Az identitásom.
- Hát vedd le azt, mert rád melegszik ebben a hőségben.
- Én inkább magamon tartanám.
- És nem félsz, hogy lángra kap?
- Ugyan miért kapna?
- Mert lelocsoltam benzinnel. És már nagyon rágyújtanék.

- Azt mondták, hogy szobatiszta.
- Úgy látszik, mégsem.
- Evés közben is mindent összemocskol.
- Talán csak a környezet szokatlan neki.
- Egész nap morog.
- De szeret minket.
- Éjszaka a fogát is csikorgatta.
- Majd megszokjuk.
- Nem akarom megszokni. Kérlek, vigyük vissza az öregek otthonába.

- Utoljára kérlek, állj odább.
- Inkább vedd fel a viharkabátod.
- Nincs vihar.
- Biztonsági okokból.
- Ezt a kockázatot vállalom. Állj odább.
- Akkor legalább a viharlámpát gyújtsd meg.
- Világos van.
- Egyelőre. Nagyon aggódom. És rettegek a dörrenéstől.
- Pedig akkor is elsütöm a viharágyút, ha nem állsz el a cső elől.

- Az a játék nagyon veszélyes.
- Majd vigyázok.
- Mindig túlhajtod.
- A gravitáció kibírja.
- Legutóbb is átfordultál.
- Mert nagyon meguntam már itt ezt a hetet.
- Ha békén hagyod a hintát, beteszek neked még egyet a Vénusz és a Mars közé.

- Kérlek, ne kapcsold le a lámpát!
- Lekapcsolom, te már nagyfiú vagy.
- De tudod, hogy félek.
- Nincs mitől.
- De én félek.
- Mitől?
- A sötéttől.
- A sötét még nem bántott senkit.
- Akkor maradj velem. Ha itt vagy, nem félek.
- Nem maradhatok. Dolgom van. Különben is nagyfiú…
- De én félek egyedül a sötétben.
- Nem leszel egyedül, tessék, ideteszem neked a Brumit. Ő majd vigyáz rád.
- Benne nem bízhatok, amióta megerőszakoltam.

- Nyisd ki.
- Nem nyitom.
- Én vagyok az, nyisd ki.
- Nem nyithatom.
- Ne csináld ezt, mondom, hogy én vagyok.
- Akkor se nyithatom.
- Hoztam enni neked, be kell engedned.
- Nem tehetem.
- Én már nem haragszom rád. Nyisd ki az ajtót.
- Nem nyithatom.
- De hát miért?
- Nem érem el a zárat.
- Hogyhogy nem?
- Túl rövid láncot tettél a nyakamra.

- Kérem a sót.
- Nem láttad a csótányt?
- Csak az ártányt. Kérem a sót.
- Sehol sem látom.
- Ott van a tányérod előtt.
- A csótány?
- Nem.
- Akkor az ártány?
- Csak a vére. Kérem a sót.
- Nem láttad a csótányt?
- Agyoncsapnám.
- Az a disznó a barátom volt.
- Leszúrtam. Sótlan a vére.
- Pedig belesütöttem a csótányt.

A férfinak az a feladata, hogy mindenáron szemmel tartsa a nőt. Feszülten követi minden mozdulatát. A kezét, ahogy leereszti. A lábát, ahogy odább teszi. Amikor a nő nem mozog, a férfinak a tekintetét kell követnie. A nő előbb a közeli dombot nézi (a férfi követi), aztán az út menti fát (a férfi követi), aztán a döglött kutyát az ól előtt, majd a véres kést a férfi kezében (a férfi követi, követi). A nő ezután váratlanul a férfi szemébe néz. A férfi megrémül és arca elé kapja a kést, mielőtt megvakulna.

- Most már felnézhetsz. Nincs fent semmi.

- Add ide a kést.
- Milyen kést?
- Amit a kezedben tartasz.
- Az nem kés, hanem olajág.
- Akkor add ide az olajágat.
- Nem adom.
- Miért?
- Mert akkor nálad lesz a kés.

A pszichodráma mint csoportterápiás vagy egyéni terápiás módszer nem tartozik a legelterjedtebb traumaterápiás kezelések közé, ám kétség kívül alkalmas a kitűzött cél - a trauma keltette pszichés zavarok enyhítése - részleges vagy teljes elérésére. Éppen ezért blogunkban rendszeresen foglalkozni fogunk mind kognitív, mint emocionális vonatkozásaival, továbbá pedig - és ebben talán egyedülállóak leszünk - irodalmi igénnyel fellépő pszichodráma-szövegeket is közreadunk. Sőt, ezen a téren műfajt kívánunk teremteni: az abszurd pszichodráma műfaját. Több éves klinikai tapasztalatunk ugyanis azt igazolja, hogy az abszurditás messzemenően alkalmas a lélek felszabadítására. 

Meghatározás. A pszichotrauma (pszichés vagy pszichikus trauma) az emberre ható, külső vagy belső eredetű pszichés túlhatások (sokk, stressz, tartós frusztráció) nyomán kialakuló lelki sérülés. A trauma túlterheli a normális szabályzó működéseket, és így a személyiségre jellemző összetartottság elvész, regresszió jelentkezhet, valamint kóros pszichés jelenségek alakulnak ki. A traumás állapotra jellemző a disszociatív hárítás, melynek során a tudat, a memória és az identitás, valamint a környezet észlelésének korábbi integrált funkciói bomlanak fel. (Angolul Psychological trauma)

A traumaterápia (a pszichoterápia részeként) legelső sorban a pszichotrauma hatásainak enyhítését, kezelését, lehetőség szerint megszüntetését célozza a legkülönfélébb módszerekkel, illetve foglalkozik a trauma megelőzésével és/vagy azzal, hogy a pácienst felkészítse egy várhatóan kialakuló stresszes helyzet könnyebb átvészelésére.