- Azt mondták, hogy szobatiszta.
- Úgy látszik, mégsem.
- Evés közben is mindent összemocskol.
- Talán csak a környezet szokatlan neki.
- Egész nap morog.
- De szeret minket.
- Éjszaka a fogát is csikorgatta.
- Majd megszokjuk.
- Nem akarom megszokni. Kérlek, vigyük vissza az öregek otthonába.
Mint várható volt, a szöveg kiosztása és elolvasása utáni megbeszélés során az első megszólalók erkölcsi felháborodásuknak adtak hangot. Hogy lehet úgy beszélni egy öregemberről, mint valami állatról!? Hallatlan!
A terapeuta kérdésére, hogy kinek a családjában vannak állandó ellátásra szoruló öregek vagy betegek, hárman jelentkeztek. Jellemzően egyikük sem vett részt a kezdeti nahát, ilyet! típusú felháborodásokban.
Ferenc az agyvérzésen átesett anyját ápolja, gondozza. Felesége és gyerekei ebből kivonták magukat, de nagyrészt magatehetetlen mama nem is fogadná el, hogy ők mosdassák.
Józsefnek a nagyobbik fia közepesen retardált szellemi fogyatékos, húszéves korára szellemi szintje egy óvodásé. József most tanítja írni, olvasni. Alapvetően nem lenne baj, ha napi egy-két alkalommal nem lenne rohama, ilyenkor öntudatlanul üvöltözik, vergődik, ha nincs senki mellette, össze-vissza zúzza magát és a berendezést. József tudja a leghamarább megnyugtatni, de munkája miatt nem töltheti otthon a napjait.
Géza kelletlenül beszélt elmeszesedett agyú nagyapjáról. Már akkor ideges volt, amikor két társa teljes higgadtsággal adta elő saját történetét.
Épp áttértünk volna a jelenetre, amikor Margit jelentkezett. A nővére pánikbeteg, épp ma szerette volna megkérdezni, meglátogatnám-e otthonukban. Merthogy agorafóbiás.
A többiek nem hallottak erről a betegségről, így a terapeuta eredeti szándékától eltérően szituációs játékokban próbálhatták ki a csoport tagja, milyen lenne az, ha többé nem mérnének kimenni az ajtón.
