- Kérem a sót.
- Nem láttad a csótányt?
- Csak az ártányt. Kérem a sót.
- Sehol sem látom.
- Ott van a tányérod előtt.
- A csótány?
- Nem.
- Akkor az ártány?
- Csak a vére. Kérem a sót.
- Nem láttad a csótányt?
- Agyoncsapnám.
- Az a disznó a barátom volt.
- Leszúrtam. Sótlan a vére.
- Pedig belesütöttem a csótányt.
A szöveg kiosztása után mindenki elmesélte a saját csótány-élményét. Rudolf az egyetemi kollégiumban külön papucsot tartott az eltaposásukra. Jenő a falujuk kocsmájában a bádog pulton többször is rendezett bogárfuttató-versenyt. Amikor Béla az anyjával templomba járt, a mama mindig őt kérte, nézze meg, hogy a padjukra készített Biblia alatt nincs-e csótány; merthogy egyszer bizony volt, és a szent asszony, amikor meglátta, nem átallott az áhítat legszebb pillanatában felsikoltani. Juditéknál svábbogár volt a csótány neve, de azok kisebbek és keményebbek voltak, mint amilyenekkel mostanság találkozhatni. Egyedül Andrea tartotta szükségesnek megemlíteni, mennyire iszonyodik az undorító rovartól.
Ezután a csoportban vita alakult ki a szereplők nemét illetően. A többség szerint férfi és nő, pontosabban férj és feleség párbeszédéről van szó. Ketten kitartottak amellett, hogy két férfi beszélget (böllér és segítője). Épp ezért a jelenetet - hogy senkinek se legyen igaza - a csoport két nőtagjával játszatta el a terapeuta.
Utóbb derült ki, hogy korábban egyikük sem ismerte az ártány szó jelentését.
