- Kognitív viselkedésterápia gyakorlatok - rendelő Budapesten -
A pszichés betegségek
közül régebben a depresszió, manapság a pánikbetegség az, amiről sokat hallunk, olvasunk. Mintha kicsit divatbetegséggé vált volna, mintha minden lelki nyavalyára, stresszre, szorongásra, fóbiára ezt sütnék rá. A könyökünkön jöhet ki a sok bulvárhír: ki mindenki pánikbeteg. Életmód-blogok tucatjai annyit írtak róla, hogy már magunkon is tapasztaljuk a tüneteket, hiszen főként ezekről olvashatunk, ráadásul a legtöbb önjelölt pszichológus csak felületesen kezeli a kérdést, illetve fodrásznál megbeszélt lehetséges kiutakról tesz említést.
A legjobb hatékonyságú kognitív viselkedésterápia például elég ritkán kerül szóba, talán túl rejtélyes a kifejezés, holott még mindig érthetőbb, mint angol megfelelője, a Cognitive behavioral therapy (CBT), mert ha a kognitív szó jelentéséről van is fogalmunk, a behaviorizmus mibenlétét aligha tudjuk fodrászunkkal kitárgyalni
A modern, kognitív pszichológia képviselői törekszenek arra, hogy ne alkalmazzanak klinikai beavatkozásokat, hanem olyan terápiás módszerekkel dolgozzon, amelyekről tudományos kísérletek ezrei során bebizonyosodott, hogy effektívek és gyógyszerek adagolása nélkül is jótékonyan hatnak betegiekre. Beigazolódott például, hogy
- a generalizált szorongást
- a szociális fóbiát
- a pánikbetegséget
- az agorafóbiát
- és a depressziót
ez a rejtélyes nevű, többféle írásmódban is használt kognitívviselkedés-terápia gyógyítja a leghatékonyabban és lemaradandóbban - gyógyszerek nélkül.
A kognitív viselkedésterápia működése
A CBT azokat a negatív előfeltevéseket változtatja meg, amelyek a kognitív eredetű szorongásokra jellemzőek, de átformálják a depresszív viselkedést is, amelynek hátterében
- a tartós motiválatlanság,
- a környezetből érkező sok negatív visszajelzés,
- az állandó levertség, fáradtság,
- a magány és a szeretethiány,
- ezek következtében pedig a befelé fordulás
áll. Habár természetesen léteznek objektív körülmények, de alapvetően
nem azért szorongunk és nem azért esünk depresszióba, mert a helyzetünk aggasztó, hanem azért, mert erről a helyzetről negatívan gondolkodunk.
Ha viszont sikerül a téves valóságérzékelésünket korrigálni, rossz beidegződéseinket felülírni, téveszméinket felülbírálni, akkor ezzel betegségünket a gyökerénél elmetszhetjük.
Tipikus tévhit például a depressziós betegeknél az, hogy ha végre valami jó történik velük, annak nem tudnakmás emberhez hasonlóan örülni, mert szorongásukban arra számítanak, ezt a jót egészen biztosan valami rossz fogja követni. Ez a "tapasztalatuk" azonban nem valós, hanem hibás társítás, csupán úgynevezett szinkron jelenség (szinkronicitás). Ennek előfordulásáról akkor beszélünk, ha valamilyen, elvben független események véletlen módon egybeesik, azonos időben és/vagy ugyanazon a helyen történnék, és bár az ok-okozati összefüggés hiányzik, az érintett mégis kapcsolódást feltételez. Azaz egyszer egy jó dolgot rossz követte, ez az élmény rögzült, és ebből következik, hogy a beteg szerint a jót utólag mindig valami rossz követi. Néhány negatív élmény elnyomja a tucatnyi pozitívat, amikor éppenhogy nem ez történt. A téves előfeltevés ráadásul addig-addig munkál a betegben, hogy gyakran önbeteljesítő jóslatnak bizonyul azt a hamis illúziót keltve, mintha a negatív gondolkodás valóban helytálló lenne. Ezt a láncolatot kell megszakítani viselkedésterápiás gyakorlatokkal.