- Kérlek, ne kapcsold le a lámpát!
- Lekapcsolom, te már nagyfiú vagy.
- De tudod, hogy félek.
- Nincs mitől.
- De én félek.
- Mitől?
- A sötéttől.
- A sötét még nem bántott senkit.
- Akkor maradj velem. Ha itt vagy, nem félek.
- Nem maradhatok. Dolgom van. Különben is nagyfiú…
- De én félek egyedül a sötétben.
- Nem leszel egyedül, tessék, ideteszem neked a Brumit. Ő majd vigyáz rád.
- Benne nem bízhatok, amióta megerőszakoltam.
A szöveg kiosztása. Hosszú csend. Már mindenki legalább kétszer végigolvashatta a 13 rövid sort, de továbbra is úgy tesznek, mintha még olvasnák a szöveget. Nehezen indul a beszélgetés, alig oldódnak a nyelvek.
A lassan akár összeszokottnak is mondható pszichodráma-csoport (már-már szokásos) kezdeti értetlenkedése és idegenkedése akkor hagyott alább, amikor a terapeuta egy hatalmas plüss macit vett elő a paraván mögül; a brumi nyakában tábla lógott, ezzel a felirattal: DE HÁT ÉN IS AKARTAM!
A játékos fordulat után a csoport tagjai egyáltalán nem idegenkedtek a szexuális jeleneteket imitáló játéktól, a férfiak sorra ráfeküdtek a plüss állatra, a nők incselkedve húzták magukra, kalimpáltak a lábukkal a levegőben.
Ezután már a szöveggel szemben sem tanúsítottak ellenállást. Mindenki sorra került vagy a szülő, vagy a nagyfiú, vagy a maci néma szerepében.
Az oldott hangulatban induló megbeszélés közben néhányan újra „befeszítettek”. Ám a többiek kitárulkozása végül őket is megnyitotta, így szégyenkezés nélkül vallottak arról, hogy nekik is vannak emberi vagy állati alakmásokhoz vagy egyéb tárgyakhoz kötődő szexuális élményeik.
Réka igen mulatságosan adta elő kalandjait a kaucsuk delfinnel: amikor Delfike rosszalkodott, ő büntetésből mindig a combja közé szorította, de a huncut ott is fickándozott. Jenő elmesélte, hogy mielőtt lányokról kezdett álmodozni, korai kamaszkorában egy erdőszéli fa mohos oldalának az érintése hozta izgalomba. Béla arról számolt be, hogy ameddig szigorú mostohaapja mellett titokban kellett dohányoznia, a tiltott cigaretta meggyújtásakor minduntalan erekciója keletkezett. Judit polgári otthonuk egyik karcsú vázájára tekintett úgy sokáig, mint fallikus szimbólumra. Még akkor is megjelent lelki szemei előtt, amikor először nyúlt egy fiú nadrágjába.
És sorra jöttek az eddig soha el nem mesét, szégyellni valónak gondolt történetek. Amelyek - reméli a terapeuta - többé már nem fognak szorongásokat okozni egyikőjüknek sem.
Igaz, a brumi ez ügyben nem nyilatkozhatott.
