- az oldal az UNGPARTY része - projekt- és bloggazda: Balla D. Károly -


A tehetséges gyermek drámája

 2017.08.06. 09:48
könyv - alice miller - tehetséges gyermek drámája - igazi én -

a nacionalizmus, a fasizmus és az idegengyűlölet nem egyéb, mint menekülés az egykor átélt megvetés elől egy ideológiává emelt, programszerű embermegvetésbe

Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása

tehetseges-gyermek-dramaja.jpg

A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása a közelmúltban elhunyt svájci pszichoterapeuta és szakíró, Alice Miller egyik legismertebb műve. A könyv angol nyelven 1978-ban látott napvilágot. Magyarul csupán az ezredforduló után vált hozzáférhetővé. Népszerűségét jól mutatja, hogy 2002 óta két újabb kiadást ért meg, legutóbb tavaly jelentette meg az Osiris Kiadó.

Maga az írás viszonylag rövid, terjedelme egy nagyobb tanulmányénak felel meg, így akár egy szuszra elolvasható, de a szikár, jól tagolt struktúra a szakaszos olvasásnak is kedvez. A gördülékeny, világos stílusnak köszönhetően a szöveg laikusok számára is könnyen érthető. A szerző nyilvánvalóan a lehető legszélesebb olvasóközönséget próbálja megszólítani, teljesen indokoltan, hiszen a könyv fő téziseinek alapvető és általános ismeretté kellene válniuk. Ha pedig valakiben csak nemrégiben ébredt fel az érdeklődés a lélek dolgai iránt, mindenképp érdemes ezzel a könyvvel kezdenie a tájékozódást.

Leszámolás az illúziókkal

Miller több évtizedes pszichoterápiás gyakorlata alapján arra a következtetésre jutott, hogy a lelki betegségek elleni leghatásosabb fegyver saját gyermekkorunk egyedi történetének megismerése. A leszámolás az illúziókkal, illetve a saját igazság felkutatása és elfogadása hosszú és fájdalmas folyamat, az eredmény azonban nem kevesebb, mint a valódi én visszanyerése, valamint egy érzelmileg szabad élet, melynek mi magunk válhatunk a legfőbb alakítóivá. A hogyanra Miller konkrét és szakmai tapasztalatokkal alaposan alátámasztott válaszokat ad, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ennek a korántsem veszélytelen utazásnak terapeuta kíséretében ajánlatos nekivágni.

A szerző szerint a legtöbb ember nem akarja tudni az igazat sem magáról, sem a közvetlen környezetéről. A hárítás és az elfojtás kevésé fájdalmas, mint a szembenézés a kegyetlen igazsággal, azzal, hogy gyermekként nem szerették úgy, ahogyan arra szüksége volt. A tehetséges, érzelemgazdag és empatikus gyerek különösen jól alkalmazkodik az elvárásokhoz, mégis, a szülők koraérett büszkesége felnőttként teljesítménykényszertől, különböző neurózisoktól, depressziótól szenvedhet. Mi ennek az oka?

Miller szerint az élet első hetei, hónapjai a leginkább meghatározóak a csecsemő érzelmi fejlődése szempontjából. Egy elfogadó, tükröző, elérhető anya mellett megélheti érzelmei teljes spektrumát, énérzése sértetlen marad, míg a kritikus, kizsákmányoló, netán elutasító szülői reakcióik nyomán belsővé teszi a tapasztalatot, hogy van benne valami, ami elfogadhatatlan, ami nem jó, amit tehát az anyai ragaszkodás megőrzése érdekében el kell fojtania magában. Kielégítetlen szükségletei és szégyene terhét — hogy úgy, ahogy van, nem fogadták el, nem lehetett önmagáért szeretni — egész életében cipeli sokszor anélkül, hogy ennek tudatában lenne. Hamis ént erőltet magára, hogy környezetének továbbra is megfelelhessen, míg valódi énjét kizárólag kényszercselekvésekben, perverziókban, különböző fixációkban képes megélni. Az ilyen ember gyakran szenved depresszióban vagy nagyzási mániában, jellemzője lehet a mások iránt érzett megvetés.

Miller számos történettel támasztja alá, milyen rettegéssel tölti el az embereket, hogy féltve őrzött illúzióik mögé nézzenek. Minden elviselhetőbbnek tűnik a páciens számára, mint az érzés, hogy akihez legjobban kötődött, nem szerette őt igazán. A gyermek a kegyetlen bánásmód emlékeit is képes elnyomni magában, s akár élete végéig őrzi az idealizált képet boldognak hitt gyermekkoráról, vagy a szigorú, de igazságos apáról, aki — meggyőződése szerint teljes joggal és csakis az ő érdekében — brutálisan verte. Ám ha felnőttként sem képes reflektálni saját szülei destruktív viselkedésére, nagy valószínűséggel továbbviszi a romboló családi mintát. Így jön létre az ördögi kör, amelyben mindig a kiszolgáltatott, a gyengébb, vagyis a gyermek az áldozat.

Hatalmi struktúrák ellenében

A szerzőnek a korai kötődés jelentőségére vonatkozó állításait bizonyára lehetne vitatni, mint ahogy a traumát középpontba állító, érzelemközpontú analitikai módszere sem támadhatatlan. Ami miatt mégis egyedülálló a gondolatmenete, az a folyamatos és kompromisszumok nélküli önreflexió és a széles interdiszciplináris horizont. Miller ellene van mindenféle hatalmi struktúrának, alá- és fölérendeltségnek az emberi kapcsolatokban, legyen az gyermek és szülő vagy páciens és terapeuta relációja. Kutatásainak egyik célja, hogy ráébressze a pszichoanalízis képviselőit az érzelmek szerepére az emberi fejlődésben, hangsúlyozva, hogy ez a felismerés nem csupán az individuum szempontjából bír jelentőséggel, de fontos társadalomlélektani, szociológiai és gyermekjogi vonzatai is vannak. Hiszen a gyermekkori szenvedés még mindig társadalmi tabunak számít, jórészt a tagadás és az elhallgatás miatt. „Hogy a gyermek tudattalanul történő bántalmazását és diszkriminációját elkerüljük, először is tudatosítanunk kell annak veszélyét. Csak akkor remélhetjük, hogy kifejlődik bennünk a gyermek iránti tisztelet, amelyre lelki fejlődése szempontjából élete első napjától szüksége van, ha érzékennyé válunk a megalázás finom és szubtilis módjaira” — írja Miller.

A saját gyermekkor egyedi történetének érzelmi felfedezésére nem csupán a lelki betegségek elkerülése vagy az azokból való gyógyulás miatt van szükség, hanem azért is, hogy mi magunk ne váljunk elnyomó, narcisztikus, másokat megvető és hibáztató személyiséggé. A szerző úgy véli, a nacionalizmus, a fasizmus és az idegengyűlölet nem egyéb, mint menekülés az egykor átélt megvetés elől egy ideológiává emelt, programszerű embermegvetésbe. Ám ha valaki képes tudatosan átélni, hogy mások hogyan manipulálták vagy használták ki, milyen sérülések érték s ez milyen megtorlás iránti vágyat keltett benne, akkor megtanulja átérezni mások szenvedéseit, gyorsabban átlát a manipulációkon és nem lesz többé fogékony a demagóg szólamokra, az uszításra. Érzelmeinek tudatosításával képessé válik rá, hogy felismerje valódi indítékait, és nem érzi többé a kényszert, hogy haragját ártatlanok felé fordítsa, miközben megkíméli azt, aki a gyűlöletére valóban rászolgált.

A gyűlölet ellen nem lehet érvekkel harcolni, az eredetét kell megtalálni, és fel kell oldani. Alice Miller szerint nem kevesebb függ ennek belátásától, mint a demokrácia jövője.

© Hidi Tünde könyvismertetése - traumaterápia.blog.hu

Alice Miller: A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása. Osiris Kiadó, 2016
136 oldal - Kötés: füles, kartonált - ISBN: 9789632762678


Az oldal valamennyi szövege szerzői jogvédelem alá esik. Újraközlés, bárminemű feldolgozás csak a szerző engedélyével jogszerű - © Balla D. Károly

Beszéljen a házasságáról!

 2014.10.08. 15:14

    – Akkor kérem, beszéljen a házasságáról.
    – És ahhoz magának mi köze van, ha szabad kérdeznem.
    – Nézze. Én pszichológus vagyok. Az a dolgom, hogy rehabilitáljam azokat a betegeket, akik…
    – A lábamat, azt rehabilitálja!…
    – Én a pszichéjével, a lelkével szeretnék foglalkozni.
    – Annak semmi baja.
    – Ha semmi baja, akkor miért nem akar beszélni arról, amit  kérdezek?
    – És miért kellene beszélnem?
    – Mert én ezen a réven tudom megismerni az ön…
    – Ne fárassza magát. Ezt már hallottam.
    – Csak azért ismétlem, mert újra kérdezte.
    – Jó, akkor nem kérdezem.
    – Én viszont még kérdeznék. Ha megengedi.
    – Felőlem…
    – Mióta házas?
    – Ennek mi köze a lábamhoz?
    – Nem játszhatnánk úgy, hogy én kérdezek, ön pedig válaszol?
    – Ilyet a rendőrségen játszanak.
    – Nehezére esik válaszolnia a kérdéseimre?
    – Nem, csak az értelmét nem látom.
    – És ha megbízna bennem, és kivételesen elhinné nekem, hogy van értelme…? Mi is az ön szakmája? Ezt csak hajlandó elárulni.
    – Gépészmérnök vagyok. Voltam.
    – Na látja. Ha ön azt mondaná, hogy egy gépnek a hatásfoka ilyen meg olyan tényezőktől függ, én elhinném önnek.
    – Az a maga dolga, hogy mit hisz.
    – Hát mit mondjak… Elég nehéz önnel beszélgetni.
    – Lehet, hogy nehéz, viszont egyáltalán nem kötelező.
    – Nézze. Én voltaképp megértem önt. És azt is látom, hogy egyfajta sértődöttséggel meg udvariatlansággal próbálja leplezni azokat a szorongásokat, amelyek mostani állapota miatt alakultak ki. Holott ön művelt ember és…
    – Igazán köszönöm. Képzelje, késsel-villával is tudok enni.
    – Tudja, hogy nem így értettem. Csupán arra céloztam…  
    – Sőt, Freudról is hallottam, de ne akarja nekem bemesélni, hogy azért csúszott meg alattam a pala, mert kiskoromban a nővérem pisiltetett.
    – Valóban?
    – Mit valóban?
    – Hogyhogy mit?
    – A pisiltetést vagy azt, hogy nem veszem be a freudista izéket.
    – Freudon már túllépett a modern lélektan, én például a kognitív pszichológia híve vagyok. Erről is beszélgethetünk később, de előtte szívesen hallanék a nővéréről .
    – Nincs nővérem.
    – Nahát…! Akkor miért mond ilyeneket?
    – Mert sejtem, hogy miket szeretne hallani.
    – Szép öntől, hogy a kedvemben jár.
    – Na látja.
    – Kérdeznék még valamit, aztán talán be is fejezzük. Gondolt már arra, hogyan rendezi  be a jövendő életét? Töprengett azon, mihez kezd azután, hogy innen hazamegy?
    – Pont ezen törném a fejem, ha maga nem kérdezősködne.
    – No, hát ebben a töprengésében tudnék én segíteni önnek, ha nem lenne ilyen visszautasító.
    – Miért, maga talán meg tudja mondani, hogy mihez kezdjek? Szerez nekem valami jó kis felsőtesti gépészmérnöki állást?
    – Emberek ezrei tudnak hasznosan élni az önéhez hasonló állapotban. Lehet, hogy adhatok pár ötletet. Nem is annyira gyakorlatiakat, hanem inkább elméletieket. Arra vonat-kozóan, milyen magatartásformát kell kialakítania ahhoz, hogy újra be tudjon illeszkedni az egészségesek társadalmába, a családba. De ehhez nagyon jól meg kell ismernem önt. A múltját is, hiszen abból áll össze a jelen és végső soron a jövő is.
    – Ezeket a szép frázisokat az egyetemen tanítják?
    – Hallja, nehéz magával beszélgetni… Tudom, tudom: „viszont egyáltalán nem kötelező”. Egyébként le is telt az időnk. Mára befejezzük.
    – Mára?
    – Igen, holnap itt folytatjuk.
    – Miért, már tartottunk valahol?
    – És maga szerint?
    – Hogyne. Eljutottunk odáig, hogy végre maga is visszamagázott.
    – De hát nem tegeztem azelőtt sem!
    – Valóban, de az önözését nagyon utáltam.
    – Azt akarja mondani, hogy ön helyett azt mondtam: maga? Ez lehetetlen…
    – A pszichológusoknak ilyen rossz a memóriájuk?
    – A gépészmérnököké mennyivel jobb? Mikor mondtam?
    – „Hallja, nehéz magával beszélgetni…”
    – Igaza lehet. Pedig igyekszem kerülni. Kérem, nézze el. Ez a „hallja”, ez is csak azért jött ki a számon, mert ön olyan konokul ellenáll, holott én csupán segíteni akarok.
    – Nem kértem segítséget.
    – Ezt már hallottam.
    – Fogja is, ha előjön a jó szándékával.
    – Rendben van. Holnap inkább a rosszakaró szerepében jelentkezem.
    – Hihetőbb lesz, azt hiszem.



Az oldal valamennyi szövege szerzői jogvédelem alá esik. Újraközlés, bárminemű feldolgozás csak a szerző engedélyével jogszerű - © Balla D. Károly

Beszéljen a gyermekkoráról!

 2014.08.20. 14:55

    – Beszéljen a gyermekkoráról!
    – Minek?
    – Szeretném önt megismerni.
    – De én nem szeretném.
    – Talán tudok segíteni.
    – Nem kértem segítséget.
    – Önnek komoly problémái vannak, és még komolyabbak lesznek.
    – De azokat nem maga fogja megoldani.
    – Valóban, de talán tudok segíteni, hogy ön viszont megoldja őket.
    – Igazán?
    – Beszéljen talán először a gyerekkoráról.
    – Minek?
    – Hogy megismerjem. És hogy megoldást keressünk…
    – Ugyan. Mi köze a mostani állapotomnak a gyerekkoromhoz?
    – Több, mint gondolná. Kezdje el. Hol született?
    – Maga nem ismeri azt a város.
    – Épp azért kérdezem. A szüleiről is szívesen…
    – Nézzen ide, uram! Én egy másik országban élek, olyan viszonyok között, amilyenekkel maga csak a tévében találkozik. Arról sincsen fogalma, milyen az, amikor az ember nem tud felállni a székről és nem képes egyetlen lépést sem tenni. Hát hogy akar maga nekem segíteni? Hazajön velem és eltartja helyettem a családomat? Vagy talán újra járni fogok, ha beszélek a szüleimről? Nem. Na látja.
    – Épp azért lenne fontos kontaktust teremtenünk, hogy ön megtanulja ezt a speciális helyzetet kezelni.
    – Mit kell ezen kezelni? Mi változik attól?
    – Ön számos olyan problémával fog találkozni, amelyekre nincs felkészülve. Szembe kell néznie például…
    – Na hagyjuk. Ha majd kell, szembenézek. De ennek semmi köze a gyerekkoromhoz.
    – Jó, nem bánom, mellőzzük ezt a témát. Akkor kérem, beszéljen a házasságáról.



Az oldal valamennyi szövege szerzői jogvédelem alá esik. Újraközlés, bárminemű feldolgozás csak a szerző engedélyével jogszerű - © Balla D. Károly

A sufni

 2014.07.08. 15:43

Ötéves volt, amikor az anyja először zárta a sufniba büntetésül, amiért az új szoknyájában beletoccsant a sárba. Ettől kezdve mindig ide csukta be, ha rossz fát tett a tűzre, vagy ha útjában volt. Csak először sírt, később rájött, hogy a sufniban lenni jó, a réseken besütő nap csíkokat rajzol a porba, a hasított fából pedig tornyot lehet építeni. Kifelé nézelődni is remek szórakozás: figyelheti, mi történik az udvaron, ki megy el a kerítés előtt – de őt nem látja senki.

Tízéves volt, amikor először zárta magára a sufnit. Ettől kezdve mindig ide menekült, ha kitört a családi veszekedés vagy ha valaki megbántotta. Akkor is ide csukódzott be, amikor az új papája nyúlkálni próbált a szoknyája alá. A sufniban jó volt,  a réseken besütő nap csíkokat rajzolt a porba, a hasított fából pedig egyre magasabb és szebb tornyokat építhetett. A legjobban sikerült mögül köszönt rá egy napon kis barátja, aki attól kezdve mindig itt várta.

Tizenöt éves volt, amikor először nem engedte a sufniba zárni magát. El szeretett volna menni a táncmulatságra, de az anyja hallani sem akart róla, és mert ő megmakacsolva magát mégis készülődni kezdett, már az új szoknyáját is felvette, az anyja csuklón ragadta és már vitte is a sufni felé. De nem bírt vele, kiszakította magát a szorításból. Ettől kezdve soha többé nem lépett be a sufniba, ahonnan addigra kis barátja is kiköltözött, ő pedig a táncmulatság után a klub mögött boldogan tette szét a lábát a legcsinosabb legénynek.

Húszéves volt, amikor büntetésül az anyját először zárta a sufniba.



Az oldal valamennyi szövege szerzői jogvédelem alá esik. Újraközlés, bárminemű feldolgozás csak a szerző engedélyével jogszerű - © Balla D. Károly

Kés és tekintet

 2011.11.17. 21:53

A férfinak az a feladata, hogy mindenáron szemmel tartsa a nőt. Feszülten követi minden mozdulatát. A kezét, ahogy leereszti. A lábát, ahogy odább teszi. Amikor a nő nem mozog, a férfinak a tekintetét kell követnie. A nő előbb a közeli dombot nézi (a férfi követi), aztán az út menti fát (a férfi követi), aztán a döglött kutyát az ól előtt, majd a véres kést a férfi kezében (a férfi követi, követi). A nő ezután váratlanul a férfi szemébe néz. A férfi megrémül és arca elé kapja a kést, mielőtt megvakulna.



Az oldal valamennyi szövege szerzői jogvédelem alá esik. Újraközlés, bárminemű feldolgozás csak a szerző engedélyével jogszerű - © Balla D. Károly

A legutóbbi bejegyzések

  • A tehetséges gyermek drámájakönyv - alice miller - tehetséges gyermek drámája - igazi én - a nacionalizmus, a fasizmus és az idegengyűlölet nem egyéb, mint menekülés az egykor átélt megvetés elől egy ideológiává emelt,...
  • 7 tipp: így győzd le a szociális szorongást!fóbia - társadalmi szorongás legyőzése - szorongásos pánikbetegség leküzdése 7 technika, mellyel leküzdhető a szociális szorongás A szociális fóbiával és szorongással küzdők legnagyobb félelme,...
  • Beszéljen a házasságáról!    – Akkor kérem, beszéljen a házasságáról.    – És ahhoz magának mi köze van, ha szabad kérdeznem.    – Nézze. Én pszichológus vagyok. Az a dolgom, hogy rehabilitáljam azokat a betegeket, akik…    –...
  • Beszéljen a gyermekkoráról!    – Beszéljen a gyermekkoráról!    – Minek?    – Szeretném önt megismerni.    – De én nem szeretném.    – Talán tudok segíteni.    – Nem kértem segítséget.    – Önnek komoly problémái vannak, és még...
  • A sufniÖtéves volt, amikor az anyja először zárta a sufniba büntetésül, amiért az új szoknyájában beletoccsant a sárba. Ettől kezdve mindig ide csukta be, ha rossz fát tett a tűzre, vagy ha útjában volt....
  • Amikor még...- Fáj a fejed?- Nem, imádkozom. Megtanítsalak téged is?- Tudok imádkozni.- És kitől tanultad?- Tőled.- Tőlem? Mikor?- Amikor még te sem tudtál.
  • Önbe(ke)cs- Vedd le a bekecsedet. - Nincs rajtam bekecs. - Akkor mi ez a vastag a feltűnő mintával? - Az identitásom. - Hát vedd le azt, mert rád melegszik ebben a hőségben. - Én inkább magamon tartanám. - És...
  • Biztos hely- Azt mondták, hogy szobatiszta.- Úgy látszik, mégsem.- Evés közben is mindent összemocskol.- Talán csak a környezet szokatlan neki.- Egész nap morog.- De szeret minket.- Éjszaka a fogát is...
  • Viharvárók- Utoljára kérlek, állj odább.- Inkább vedd fel a viharkabátod.- Nincs vihar.- Biztonsági okokból.- Ezt a kockázatot vállalom. Állj odább.- Akkor legalább a viharlámpát gyújtsd meg.- Világos van.-...
  • Hajóhinta- Az a játék nagyon veszélyes.- Majd vigyázok.- Mindig túlhajtod.- A gravitáció kibírja.- Legutóbb is átfordultál.- Mert nagyon meguntam már itt ezt a hetet.- Ha békén hagyod a hintát, beteszek neked...
  • A nagyfiú- Kérlek, ne kapcsold le a lámpát! - Lekapcsolom, te már nagyfiú vagy. - De tudod, hogy félek. - Nincs mitől. - De én félek. - Mitől? - A sötéttől. - A sötét még nem bántott senkit. - Akkor maradj...
  • Az ajtó két oldalán- Nyisd ki.- Nem nyitom.- Én vagyok az, nyisd ki.- Nem nyithatom.- Ne csináld ezt, mondom, hogy én vagyok.- Akkor se nyithatom.- Hoztam enni neked, be kell engedned.- Nem tehetem.- Én már nem...


Pszichodráma - Traumaterápia - Pánikbetegség - Agorafóbia - Viselkedésterápia



Balla D. Károly alkotta meg - bár nem minden előzmény nélkül - az irodalmi minimalizmus jegyében a pszichodráma abszurd változatát. Mint kiderült, ez a pszichoterapeuták által jól alkalmazható csoportterápiás módszer

a pánikbetegség kezelése és az agorafóbia tünetei csökkentése



valamint egyéb szorongásos vagy akár depressziós panaszok kezelése terén. Pszicho trauma terápia - traumaterápia, kortárs magyar irodalom, pszichoterápia, pszichodráma csoportok indulása, szorongás és félelem, az egészség életmód kialakítása, pánikbetegség és moden társadalom, az agorafóbiás tünetek kezelése ,egészséges_életmód Az abszurd irodalmi pszichodráma nem egyéb, mint a pszichoterápiás kezelés gyakorlatában mintegy nyolcvan esztendeje megjelent pszichodráma-terápia legmodernebb eszköze, amely hatásos lehet a pánikterápiában. A pszichodráma általános értelemben nem irodalmi műfaj, hanem akcióelvű, cselekvésközpontú, tüneti- és feltáró jellegű csoport-pszichoterápiás módszer. De mi a pánikbetegség? A PÁNIKBETEGSÁG téves társításokon alapuló viselkedészavar. Pánikbetegnek azt tekintjük, akinek rendszeresen vannak pánikrohamai. A pániktól való félelem maga is pánik betegségre utal, végső formája az agorafóbia és a depresszió.