A fitoterápia oly sok mindenre kínál lehetőséget, hogy minél inkább megkímélhessük magunkat a gyógyszerektől. Így, ha ízületi panaszaink vannak, akkor is segíthetnek a gyógynövények.

Körömvirágkenőccsel a gyulladás ellen

Kézen, csuklón, térden vagy bokában jelentkező gyulladásra a körömvirágkenőcs nagyon nagy segítség lehet.

A bükki füvesember, Gyuri bácsinak van egy egyéni receptje, amely garantáltan működik: 2,5 rész körömvirág (inkább a virágja, de kell a levele és szára is), 1 rész cickafark, 1 rész vérehulló fecskefű, 1 rész somkóró. Frissen szedett növényt használjunk fel. Egyenlő arányban használjuk fel a levelet, szárat, virágot. (kivéve a körömvirág)

Ha 1cm-es darabokra összevágtuk, akkor folyékonnyá olvasztott sertészsírba tesszük, hogy ellepje a növényeket. Majd legalább háromszor-négyszer felrottyantva összefőzzük őket. (előtte áztassuk be a növényeket, hogy ne égjenek oda)

Akár egy éven keresztül is megőrzi állagát az így kapott kenőcs!

TUDTA?

Ez a kenőcs az ízületi gyulladások mellett visszérre és aranyérre is alkalmazható! Valamint sebkezelésre, remuatikus panaszokra, bőrbántalmakra!

Teaként pedig a mezei zsurlóból készült italt fogyaszthatjuk ízületi bántalmakra.

A túlsúly is felelős lehet az ízületi panaszokért

Minél nagyobb terhet kell testünknek cipelnie, annál jobban megterheljük ízületeinket. Már csak ezért is és több egyéb betegség rizikója miatt is érdemes számításba venni a fogyókúrát annak, akinek súlyfeleslege van.

Azonban nem könnyű a fogyás, sokszor akadályokba ütközünk. A legnagyobb akadály az szokott lenni, hogy nem tudunk ellenállni a finom falatoknak és több kalóriát viszünk be a szervezetünkbe, mint, amit az el tud égetni.

- Kognitív viselkedésterápia gyakorlatok - rendelő Budapesten -

A pszichés betegségek

közül régebben a depresszió, manapság a pánikbetegség az, amiről sokat hallunk, olvasunk. Mintha kicsit divatbetegséggé vált volna, mintha minden lelki nyavalyára, stresszre, szorongásra, fóbiára ezt sütnék rá. A könyökünkön jöhet ki a sok bulvárhír: ki mindenki pánikbeteg. Életmód-blogok tucatjai annyit írtak róla, hogy már magunkon is tapasztaljuk a tüneteket, hiszen főként ezekről olvashatunk, ráadásul a legtöbb önjelölt pszichológus csak felületesen kezeli a kérdést, illetve fodrásznál megbeszélt lehetséges kiutakról tesz említést.

A legjobb hatékonyságú kognitív viselkedésterápia például elég ritkán kerül szóba, talán túl rejtélyes a kifejezés, holott még mindig érthetőbb, mint angol megfelelője, a Cognitive behavioral therapy (CBT), mert ha a kognitív szó jelentéséről van is fogalmunk, a behaviorizmus mibenlétét aligha tudjuk fodrászunkkal kitárgyalni

A modern, kognitív pszichológia képviselői törekszenek arra, hogy ne alkalmazzanak klinikai beavatkozásokat, hanem olyan terápiás módszerekkel dolgozzon, amelyekről tudományos kísérletek ezrei során bebizonyosodott, hogy effektívek és gyógyszerek adagolása nélkül is jótékonyan hatnak betegiekre. Beigazolódott például, hogy

• a generalizált szorongást
• a szociális fóbiát
• a pánikbetegséget
• az agorafóbiát
• és a depressziót

ez a rejtélyes nevű, többféle írásmódban is használt kognitívviselkedés-terápia gyógyítja a leghatékonyabban és lemaradandóbban - gyógyszerek nélkül.

A kognitív viselkedésterápia működése

A CBT azokat a negatív előfeltevéseket változtatja meg, amelyek a kognitív eredetű szorongásokra jellemzőek, de átformálják a depresszív viselkedést is, amelynek hátterében

• a tartós motiválatlanság,
• a környezetből érkező sok negatív visszajelzés,
• az állandó levertség, fáradtság,
• a magány és a szeretethiány,
• ezek következtében pedig a befelé fordulás

áll. Habár természetesen léteznek objektív körülmények, de alapvetően

Ha viszont sikerül a téves valóságérzékelésünket korrigálni, rossz beidegződéseinket felülírni, téveszméinket felülbírálni, akkor ezzel betegségünket a gyökerénél elmetszhetjük.

Tipikus tévhit például a depressziós betegeknél az, hogy ha végre valami jó történik velük, annak nem tudnakmás emberhez hasonlóan örülni, mert szorongásukban arra számítanak, ezt a jót egészen biztosan valami rossz fogja követni. Ez a "tapasztalatuk" azonban nem valós, hanem hibás társítás, csupán úgynevezett szinkron jelenség (szinkronicitás). Ennek előfordulásáról akkor beszélünk, ha valamilyen, elvben független események véletlen módon egybeesik, azonos időben és/vagy ugyanazon a helyen történnék, és bár az ok-okozati összefüggés hiányzik, az érintett mégis kapcsolódást feltételez. Azaz egyszer egy jó dolgot rossz követte, ez az élmény rögzült, és ebből következik, hogy a beteg szerint a jót utólag mindig valami rossz követi. Néhány negatív élmény elnyomja a tucatnyi pozitívat, amikor éppenhogy nem ez történt. A téves előfeltevés ráadásul addig-addig munkál a betegben, hogy gyakran önbeteljesítő jóslatnak bizonyul azt a hamis illúziót keltve, mintha a negatív gondolkodás valóban helytálló lenne. Ezt a láncolatot kell megszakítani viselkedésterápiás gyakorlatokkal.

    – Akkor kérem, beszéljen a házasságáról.
    – És ahhoz magának mi köze van, ha szabad kérdeznem.
    – Nézze. Én pszichológus vagyok. Az a dolgom, hogy rehabilitáljam azokat a betegeket, akik…
    – A lábamat, azt rehabilitálja!…
    – Én a pszichéjével, a lelkével szeretnék foglalkozni.
    – Annak semmi baja.
    – Ha semmi baja, akkor miért nem akar beszélni arról, amit  kérdezek?
    – És miért kellene beszélnem?
    – Mert én ezen a réven tudom megismerni az ön…
    – Ne fárassza magát. Ezt már hallottam.
    – Csak azért ismétlem, mert újra kérdezte.
    – Jó, akkor nem kérdezem.
    – Én viszont még kérdeznék. Ha megengedi.
    – Felőlem…
    – Mióta házas?
    – Ennek mi köze a lábamhoz?
    – Nem játszhatnánk úgy, hogy én kérdezek, ön pedig válaszol?
    – Ilyet a rendőrségen játszanak.
    – Nehezére esik válaszolnia a kérdéseimre?
    – Nem, csak az értelmét nem látom.
    – És ha megbízna bennem, és kivételesen elhinné nekem, hogy van értelme…? Mi is az ön szakmája? Ezt csak hajlandó elárulni.
    – Gépészmérnök vagyok. Voltam.
    – Na látja. Ha ön azt mondaná, hogy egy gépnek a hatásfoka ilyen meg olyan tényezőktől függ, én elhinném önnek.
    – Az a maga dolga, hogy mit hisz.
    – Hát mit mondjak… Elég nehéz önnel beszélgetni.
    – Lehet, hogy nehéz, viszont egyáltalán nem kötelező.
    – Nézze. Én voltaképp megértem önt. És azt is látom, hogy egyfajta sértődöttséggel meg udvariatlansággal próbálja leplezni azokat a szorongásokat, amelyek mostani állapota miatt alakultak ki. Holott ön művelt ember és…
    – Igazán köszönöm. Képzelje, késsel-villával is tudok enni.
    – Tudja, hogy nem így értettem. Csupán arra céloztam…  
    – Sőt, Freudról is hallottam, de ne akarja nekem bemesélni, hogy azért csúszott meg alattam a pala, mert kiskoromban a nővérem pisiltetett.
    – Valóban?
    – Mit valóban?
    – Hogyhogy mit?
    – A pisiltetést vagy azt, hogy nem veszem be a freudista izéket.
    – Freudon már túllépett a modern lélektan, én például a kognitív pszichológia híve vagyok. Erről is beszélgethetünk később, de előtte szívesen hallanék a nővéréről .
    – Nincs nővérem.
    – Nahát…! Akkor miért mond ilyeneket?
    – Mert sejtem, hogy miket szeretne hallani.
    – Szép öntől, hogy a kedvemben jár.
    – Na látja.
    – Kérdeznék még valamit, aztán talán be is fejezzük. Gondolt már arra, hogyan rendezi  be a jövendő életét? Töprengett azon, mihez kezd azután, hogy innen hazamegy?
    – Pont ezen törném a fejem, ha maga nem kérdezősködne.
    – No, hát ebben a töprengésében tudnék én segíteni önnek, ha nem lenne ilyen visszautasító.
    – Miért, maga talán meg tudja mondani, hogy mihez kezdjek? Szerez nekem valami jó kis felsőtesti gépészmérnöki állást?
    – Emberek ezrei tudnak hasznosan élni az önéhez hasonló állapotban. Lehet, hogy adhatok pár ötletet. Nem is annyira gyakorlatiakat, hanem inkább elméletieket. Arra vonat-kozóan, milyen magatartásformát kell kialakítania ahhoz, hogy újra be tudjon illeszkedni az egészségesek társadalmába, a családba. De ehhez nagyon jól meg kell ismernem önt. A múltját is, hiszen abból áll össze a jelen és végső soron a jövő is.
    – Ezeket a szép frázisokat az egyetemen tanítják?
    – Hallja, nehéz magával beszélgetni… Tudom, tudom: „viszont egyáltalán nem kötelező”. Egyébként le is telt az időnk. Mára befejezzük.
    – Mára?
    – Igen, holnap itt folytatjuk.
    – Miért, már tartottunk valahol?
    – És maga szerint?
    – Hogyne. Eljutottunk odáig, hogy végre maga is visszamagázott.
    – De hát nem tegeztem azelőtt sem!
    – Valóban, de az önözését nagyon utáltam.
    – Azt akarja mondani, hogy ön helyett azt mondtam: maga? Ez lehetetlen…
    – A pszichológusoknak ilyen rossz a memóriájuk?
    – A gépészmérnököké mennyivel jobb? Mikor mondtam?
    – „Hallja, nehéz magával beszélgetni…”
    – Igaza lehet. Pedig igyekszem kerülni. Kérem, nézze el. Ez a „hallja”, ez is csak azért jött ki a számon, mert ön olyan konokul ellenáll, holott én csupán segíteni akarok.
    – Nem kértem segítséget.
    – Ezt már hallottam.
    – Fogja is, ha előjön a jó szándékával.
    – Rendben van. Holnap inkább a rosszakaró szerepében jelentkezem.
    – Hihetőbb lesz, azt hiszem.

    – Beszéljen a gyermekkoráról!
    – Minek?
    – Szeretném önt megismerni.
    – De én nem szeretném.
    – Talán tudok segíteni.
    – Nem kértem segítséget.
    – Önnek komoly problémái vannak, és még komolyabbak lesznek.
    – De azokat nem maga fogja megoldani.
    – Valóban, de talán tudok segíteni, hogy ön viszont megoldja őket.
    – Igazán?
    – Beszéljen talán először a gyerekkoráról.
    – Minek?
    – Hogy megismerjem. És hogy megoldást keressünk…
    – Ugyan. Mi köze a mostani állapotomnak a gyerekkoromhoz?
    – Több, mint gondolná. Kezdje el. Hol született?
    – Maga nem ismeri azt a város.
    – Épp azért kérdezem. A szüleiről is szívesen…
    – Nézzen ide, uram! Én egy másik országban élek, olyan viszonyok között, amilyenekkel maga csak a tévében találkozik. Arról sincsen fogalma, milyen az, amikor az ember nem tud felállni a székről és nem képes egyetlen lépést sem tenni. Hát hogy akar maga nekem segíteni? Hazajön velem és eltartja helyettem a családomat? Vagy talán újra járni fogok, ha beszélek a szüleimről? Nem. Na látja.
    – Épp azért lenne fontos kontaktust teremtenünk, hogy ön megtanulja ezt a speciális helyzetet kezelni.
    – Mit kell ezen kezelni? Mi változik attól?
    – Ön számos olyan problémával fog találkozni, amelyekre nincs felkészülve. Szembe kell néznie például…
    – Na hagyjuk. Ha majd kell, szembenézek. De ennek semmi köze a gyerekkoromhoz.
    – Jó, nem bánom, mellőzzük ezt a témát. Akkor kérem, beszéljen a házasságáról.