- az oldal az UNGPARTY része - projekt- és bloggazda: Balla D. Károly -

Viharvárók

 2012.04.29. 10:25

- Utoljára kérlek, állj odább.
- Inkább vedd fel a viharkabátod.
- Nincs vihar.
- Biztonsági okokból.
- Ezt a kockázatot vállalom. Állj odább.
- Akkor legalább a viharlámpát gyújtsd meg.
- Világos van.
- Egyelőre. Nagyon aggódom. És rettegek a dörrenéstől.
- Pedig akkor is elsütöm a viharágyút, ha nem állsz el a cső elől.

A fenti jelenet a hosszú téli szünet után került terítékre a pszichodráma-csoportban. A szexuális játékokat megidéző utolsó őszi foglalkozás oldott hangulata rég szertefoszlott: sokkal inkább a korábbról jól ismert zavar és értetlenség ült az arcokra a szöveg kiosztása után. Senki sem akart elsőként megszólalni. Holott a terapeuta azt szerette volna, ha ezúttal a beszélgetés megelőzi a jelenet eljátszását. Ám a csoport tagjai láthatóan a tavaly kialakult rutinhoz ragaszkodtak.

A két önként jelentkező közül az instrukcióknak megfelelően Jenő egy feldöntött szék mögé guggolt, ennek támláját, mintha ágyú csöve lenne, az előtte álló Bélára irányította. A terapeuta kérésének megfelelően a jelenetet először minden indulattól mentesen, a lehető legszenvtelenebb hangon adták elő. Másodjára ezt az utasítást kapták: „Jenő - visszafogott düh; Béla - atyáskodó aggodalom.” A jelenet élénkebb lett, de a benne rejlő értelmezési lehetőség, úgy tűnt, továbbra is rejtve maradt mind a szereplők, mind a nézők előtt.

„Jenő: nyílt fenyegetés; Béla - megjátszott aggodalom” - szólt az újabb instrukció. Béla láthatóan elbizonytalanodott, jelezte, hogy nincs készen a párbeszédre. - És mi van a megjátszás mögött? - fordult a terapeutához.

- Szerintetek? - adta tovább a vezető a kérdést a csoport körben ülő tagjainak.

- Talán a tényleges fölényét palástolja a megjátszott aggodalommal - vélekedett Réka, kicsit tetszelegve az okos nő szerepében.

- Akkor tessék - intett Béla felé a terapeuta.

A jelenet megtelt feszültséggel. A csoport addig passzív tagjai izegni-mozogni kezdtek, összesúgtak. Talán el is lehetett volna kezdeni a beszélgetést, de az irányító még kijátszotta a pszichodráma-terápiák bevált trükkjét:

- Szerepcsere. Béla üljön az ágyú mögé és legyen nagyon dühös.

A terapeuta tudta, Jenőt nem kell külön eligazítania, hiszen most kerül az alkatának megfelelő szerepbe. Megrázó erejű jelenet következett. Olyan mély értelmezés, amely látszólag teljesen ellentmond a szöveg elsődleges verbális jelentésének. Éppen ettől izzott fel a levegő.

Béla már-már sírásba hajló, egzaltált dühvel adta elő a választási lehetőségétől megfosztott ember kétségbeesett fenyegetését, Jenő ördögi cinizmussal játszotta az aggodalmast. Amikor a terapeuta a jelenet utolsó pillanatában jól időzített robajt produkált egy szék felborításával, mindenki összerezzent.

Hosszú, felszabadult beszélgetés következett a kényszer és a döntés, a veszély és a kiszolgáltatottság, a fölény és alávetettség kérdéseiről, többen is beszámoltak életük olyan szorongatott helyzeteiről, amelyek mai napig nyomasztják őket.

Bízhatóan valóban csak a mai napig.



Az oldal valamennyi szövege szerzői jogvédelem alá esik. Újraközlés, bárminemű feldolgozás csak a szerző engedélyével jogszerű - © Balla D. Károly

A bejegyzés trackback címe:

http://traumaterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr43448456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu


Pszichodráma - Traumaterápia - Pánikbetegség - Agorafóbia - Viselkedésterápia



Balla D. Károly alkotta meg - bár nem minden előzmény nélkül - az irodalmi minimalizmus jegyében a pszichodráma abszurd változatát. Mint kiderült, ez a pszichoterapeuták által jól alkalmazható csoportterápiás módszer

a pánikbetegség kezelése és az agorafóbia tünetei csökkentése



valamint egyéb szorongásos vagy akár depressziós panaszok kezelése terén. Pszicho trauma terápia - traumaterápia, kortárs magyar irodalom, pszichoterápia, pszichodráma csoportok indulása, szorongás és félelem, az egészség életmód kialakítása, pánikbetegség és moden társadalom, az agorafóbiás tünetek kezelése ,egészséges_életmód Az abszurd irodalmi pszichodráma nem egyéb, mint a pszichoterápiás kezelés gyakorlatában mintegy nyolcvan esztendeje megjelent pszichodráma-terápia legmodernebb eszköze, amely hatásos lehet a pánikterápiában. A pszichodráma általános értelemben nem irodalmi műfaj, hanem akcióelvű, cselekvésközpontú, tüneti- és feltáró jellegű csoport-pszichoterápiás módszer. De mi a pánikbetegség? A PÁNIKBETEGSÁG téves társításokon alapuló viselkedészavar. Pánikbetegnek azt tekintjük, akinek rendszeresen vannak pánikrohamai. A pániktól való félelem maga is pánik betegségre utal, végső formája az agorafóbia és a depresszió.