- az oldal az UNGPARTY része - projekt- és bloggazda: Balla D. Károly -

Felnézhetsz

 2011.11.17. 09:45

- Most már felnézhetsz. Nincs fent semmi.


Az önként jelentkező protagonista egyenként lép a csoport körben ülő tagjaihoz, akik előzőleg azt az utasítást kapták, gondoljanak valami olyasmire, amiért le kell hajtaniuk a fejüket. A közvetlenül fölöttük, nekik címzetten elhangzó két mondat után - szólt az utasítás - még nem szabad felnézniük, csak akkor, amikor majd egy nagy dörrenést hallanak.

Miután a szabadon hagyott utolsó székre maga a protagonista is leült és lehorgasztotta a fejét, egy perc feszült várakozás következett: a nagy dörrenést várta mindenki. Ehelyett azonban hatvan másodperc elteltével halk Vivaldi-muzsika szólalt meg, a csoport tagjai, bár erre nem volt utasításuk, szinte egyszerre kapták fel a fejüket: „De hát nem erről volt szó!”, mondta a tekintetük szemrehányóan, majd pillanatnyi csalódottságuk szinte azonnal önfeledt örömbe csapott át. Amikor egy újabb perc elteltével a zenét megszakítva mégis bekövetkezett a nagy dörrenés, azt a csoport hangos nevetéssel reagálta le.

A sorra feltett kérdésre, hogy mire gondoltak, ami miatt lehajtották fejüket, hárman valami szégyenteljes, négyen pedig félelmetes dolgot említettek. Egyedül Judit gondolt az istenre.



Az oldal valamennyi szövege szerzői jogvédelem alá esik. Újraközlés, bárminemű feldolgozás csak a szerző engedélyével jogszerű - © Balla D. Károly

A bejegyzés trackback címe:

http://traumaterapia.blog.hu/api/trackback/id/tr593389114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

A legutóbbi bejegyzések

  • A tehetséges gyermek drámájakönyv - alice miller - tehetséges gyermek drámája - igazi én - a nacionalizmus, a fasizmus és az idegengyűlölet nem egyéb, mint menekülés az egykor átélt megvetés elől egy ideológiává emelt,...
  • 7 tipp: így győzd le a szociális szorongást!fóbia - társadalmi szorongás legyőzése - szorongásos pánikbetegség leküzdése 7 technika, mellyel leküzdhető a szociális szorongás A szociális fóbiával és szorongással küzdők legnagyobb félelme,...
  • Beszéljen a házasságáról!    – Akkor kérem, beszéljen a házasságáról.    – És ahhoz magának mi köze van, ha szabad kérdeznem.    – Nézze. Én pszichológus vagyok. Az a dolgom, hogy rehabilitáljam azokat a betegeket, akik…    –...
  • Beszéljen a gyermekkoráról!    – Beszéljen a gyermekkoráról!    – Minek?    – Szeretném önt megismerni.    – De én nem szeretném.    – Talán tudok segíteni.    – Nem kértem segítséget.    – Önnek komoly problémái vannak, és még...
  • A sufniÖtéves volt, amikor az anyja először zárta a sufniba büntetésül, amiért az új szoknyájában beletoccsant a sárba. Ettől kezdve mindig ide csukta be, ha rossz fát tett a tűzre, vagy ha útjában volt....
  • Amikor még...- Fáj a fejed?- Nem, imádkozom. Megtanítsalak téged is?- Tudok imádkozni.- És kitől tanultad?- Tőled.- Tőlem? Mikor?- Amikor még te sem tudtál.
  • Önbe(ke)cs- Vedd le a bekecsedet. - Nincs rajtam bekecs. - Akkor mi ez a vastag a feltűnő mintával? - Az identitásom. - Hát vedd le azt, mert rád melegszik ebben a hőségben. - Én inkább magamon tartanám. - És...
  • Biztos hely- Azt mondták, hogy szobatiszta.- Úgy látszik, mégsem.- Evés közben is mindent összemocskol.- Talán csak a környezet szokatlan neki.- Egész nap morog.- De szeret minket.- Éjszaka a fogát is...
  • Viharvárók- Utoljára kérlek, állj odább.- Inkább vedd fel a viharkabátod.- Nincs vihar.- Biztonsági okokból.- Ezt a kockázatot vállalom. Állj odább.- Akkor legalább a viharlámpát gyújtsd meg.- Világos van.-...
  • Hajóhinta- Az a játék nagyon veszélyes.- Majd vigyázok.- Mindig túlhajtod.- A gravitáció kibírja.- Legutóbb is átfordultál.- Mert nagyon meguntam már itt ezt a hetet.- Ha békén hagyod a hintát, beteszek neked...
  • A nagyfiú- Kérlek, ne kapcsold le a lámpát! - Lekapcsolom, te már nagyfiú vagy. - De tudod, hogy félek. - Nincs mitől. - De én félek. - Mitől? - A sötéttől. - A sötét még nem bántott senkit. - Akkor maradj...
  • Az ajtó két oldalán- Nyisd ki.- Nem nyitom.- Én vagyok az, nyisd ki.- Nem nyithatom.- Ne csináld ezt, mondom, hogy én vagyok.- Akkor se nyithatom.- Hoztam enni neked, be kell engedned.- Nem tehetem.- Én már nem...


Pszichodráma - Traumaterápia - Pánikbetegség - Agorafóbia - Viselkedésterápia



Balla D. Károly alkotta meg - bár nem minden előzmény nélkül - az irodalmi minimalizmus jegyében a pszichodráma abszurd változatát. Mint kiderült, ez a pszichoterapeuták által jól alkalmazható csoportterápiás módszer

a pánikbetegség kezelése és az agorafóbia tünetei csökkentése



valamint egyéb szorongásos vagy akár depressziós panaszok kezelése terén. Pszicho trauma terápia - traumaterápia, kortárs magyar irodalom, pszichoterápia, pszichodráma csoportok indulása, szorongás és félelem, az egészség életmód kialakítása, pánikbetegség és moden társadalom, az agorafóbiás tünetek kezelése ,egészséges_életmód Az abszurd irodalmi pszichodráma nem egyéb, mint a pszichoterápiás kezelés gyakorlatában mintegy nyolcvan esztendeje megjelent pszichodráma-terápia legmodernebb eszköze, amely hatásos lehet a pánikterápiában. A pszichodráma általános értelemben nem irodalmi műfaj, hanem akcióelvű, cselekvésközpontú, tüneti- és feltáró jellegű csoport-pszichoterápiás módszer. De mi a pánikbetegség? A PÁNIKBETEGSÁG téves társításokon alapuló viselkedészavar. Pánikbetegnek azt tekintjük, akinek rendszeresen vannak pánikrohamai. A pániktól való félelem maga is pánik betegségre utal, végső formája az agorafóbia és a depresszió.